2011. március 21., hétfő

La baguette

Az alkotói válság után újult erővel, felbuzdulva teszem közzé a baguette receptet, ami nemcsak nálunk vált be, de két francia barátomnál is.

Hozzávalók:
400 g sima fehérliszt
200 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
400 g hideg víz
9 g szárított élesztő (a dm-ben kapható bio élesztőt használtam)
4 g só



1.nap
A kétféle lisztet nagyon alacsony fokozaton összegyúrattam a dagasztógéppel. Ezt a folyamatot hívják "AUTOLYSE"-nak, ekkor a liszt teljesen felveszi a nedvességet és összeáll a massza. Kb 20 perc múlva hozzáadtam az élesztővel elkevert sót, és ezután 10 percig dagasztottam. Vizes kézzel leválasztottam a tésztát, gombócot formáztam és lefedve betettem a hűtőbe 12 órára (az éjszakára)

2. nap
Formázás előtt másfél órával kivettem a hűtőből. A tésztát 4 felé osztottam, 250 grammos adagok születtek így, és a mellékelt videó szerint előformáztam. Ezután fólia alatt pihent 20 percig, majd újraformáztam, most már hosszúkás alakot kaptak, és a tepsiben pihentek még 1,5 óráig. A sütőt előmelegítettem 220 fokra, és betettem alulra egy tepsit vízzel megtöltve a gőzképződés miatt. 15 percig sütöttem így a baguettet, ezután lecsökkentettem a hőmérsékletet 180 fokra, és így is sütöttem még 20-25 percig. Kivétel előtt 10 perccel kivettem a vizes tepsit alulról.
Ha kész rácson hagyjuk kihűlni.

itt a videó ami alapján készítettem


Á toi Matthieu :)

2011. január 25., kedd

Kávés sütike - coffee cupcake

Néhány napja (vagy már hete??!) megláttam Dolce Vita blogszülinapi felhívását és megfogadtam, hogy ha egyszer levizsgázok én is beszállok a buliba. Vége a szemeszternek, most már tényleg, és végre rászántam magam hogy a nagy pihenés közepette bejegyezzem a kimondottan DV szülinapra készített sütit. A család egyáltalán nem bánta hogy hétvégén visszaálltam a konyhába, a süti nagyon finom lett, bár délutáni kávéhoz jobban el tudom képzelni, mint ebéd utáni desszertnek, ugyanis eléggé fajsúlyos darab.
forrás : Good Food



Hozzávalók az alaphoz:
180 g vaj
150 g cukor
30 g vaníliás cukor (valódi a legjobb)
3 tojás
180 g liszt
1 tk sütőpor

A habos kalaphoz:
2 tojás fehérje
100 g cukor
1 ek lefőzött espresso kávé
1 marék durvára darabolt dió

Töltelék:
50 g étcsokoládé (min 60%)
1 ek kávé
60 g vaj

Tetejére:
50 g cukor
1 ek kávé
vaj

Először a habot készítettem el. Ehhez kemény habbá vertem a tojás fehérjéket,  hozzáadtam a cukor felét, tovább vertem, majd a cukor másik felét. Óvatosan a habhoz kevertem a kávét és a diót.
A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A tésztához a vajat fehéredésig kevertem a cukorral, majd egyenként hozzákevertem a tojásokat is. Ezután hozzászitáltam a masszához a sütőporral elkevert lisztet, és jól összekevertem az egészet.
A tésztát muffinformákba adagoltam (12 darab lett), és a tetejükre halmoztam a tojáshabot. Kb 50 percig sütöttem, majd hagytam teljesen kihűlni.
Közben elkészítettem a csokis tölteléket, ehhez a hozzávalókat összeolvasztottam.
A kihűlt sütikről óvatosan levettem a "habkalapot" úgy vettem ki a formából az alapot. Egy kiskanállal lyukat vágtam a közepükbe, megtöltöttem csokival, és visszatettem a kalapot.
A cukrot feltettem egy ek vízzel karamellizálódni, majd mikor kezdett aranybarna színt kapni hozzáadtam a kávét és annyi vajat, hogy folyós ragacsos masszát kapjak. Ezt csorgattam a tetejére.

Boldog Születésnapot Dolce Vita! :)



2011. január 15., szombat

Édes zöldségek - sárgarépa, csicsóka

Ha már így belelendültem folytatom a posztolást. (Addig sem kell tanulni .... annyira unom már hogy azt szavakba nem lehet foglalni)
Karácsonyra kaptam kedves kisöcsémtől egy Jamie Főzőiskolája című könyvet, abban található ez a recept. Én kicsit változtattam rajta, persze (a receptben csak sárgarépa volt), de a végeredmény nagyon jó lett, megérdemli, hogy felrakjam. Hihetetlen menyire édesek ezek a zöldségek... aki nem szereti párosítani az édességet húsokkal, az eheti magában "salátaként". (Ja, sajnos öcsi tetszését nem nyerte el. Még nincs betörve.)




Hozzávalók:
300 gr sárgarépa
300 gr csicsóka
50 gr húsos szalonna
diónyi vaj
1 narancs héja és leve
2 gerezd fokhagyma
1 tk morzsolt majoranna
só, bors

A zöldségeket megpucoltam, felkockáztam (milyen egyszerű is ezt leírni, pedig ez a munka legnagyobb része), és egy nagy tálba tettem őket. Hozzáadtam az reszelt fokhagymát, belereszeltem a narancs héját, majd ment a leve is, csakúgy mint az apróra kockázott szalonna, a majoranna, só bors, nah magyarul a vaj kivételével minden. Jól összeforgattam az egyveleget és egy nagy tepsibe borítottam. Rámorzsoltam a vajat, majd szorosan lefedtem egy alufóliával. 180 fokon kellett neki majd 1 óra, hogy minden szépen megpárolódjon, de sütője válogatja.

Lencse kicsit megkésve

Igen igen tudom, Szilveszter már nem most volt, két héttel le vagyok maradva. Azonban ne csak újév napján együk a lencsét, mert nagyon egészséges és változatosan el lehet készíteni. Persze volt nálunk hagyományos jól bevált, Mami-féle lencsefőzelék, ami "kötelező" ilyenkor, és nem is bánom. Csakhogy sokkal több lencsét áztattam be mint amennyit kellett volna, így háromszor álltam neki valamilyen lencsés egytállal előrukkolni. Íme a kedvencem:




Hozzávalók:
150 gr lencse beáztatva
3 szál juhbeles virsli
200 ml sűrített paradicsom
1 kávéskanál őrölt római kömény
1/2 kávéskanál őrölt fahéj
1 csokor friss petrezselyem
só, bors

A lencsét feltettem főni annyi vízben, hogy ellepje. Mikor már majdnem kész (kb 15 perc), hozzáöntöttem a paradicsomot és a felkarikázott virslit, a fűszereket, sóztam, borsoztam. Ezután készre főztem az egészet, (még kb 10 perc), és mikor már majdnem kész volt hozzáadtam a felaprított petrezselymet is.

2011. január 8., szombat

Bejgli- tales

Tudom hogy már senki sem fog nekiállni bejglit készíteni, de mégis felrakom ezt finomságot, mert ha más nem is, én biztos keresni fogom jövőre ezt a receptet. Nemcsak azért mert finom, hanem mert egészséges, és van valami leírhatatlan plusz a házi készítésű bejgli ízében.
Továbbá az egyik legfontosabb, és legszembetűnőbb előnye, hogy még így, tönkölyliszttel, nádcukorral, kókuszzsírral is lényegesen olcsóbb, mintha a boltban vennénk...
Kíváncsiságból kiszámoltam mennyiből jöttem ki.


Tészta összetevői:

1000 g tönkölyliszt(finom őrlésű és teljes kiőrlésű keveréke, kb 2/3-1/3 arányban) 400Ft
250 g margarin 140
120 g kókuszzsír 170Ft
100 g nádcukor 100Ft
25 g  friss élesztő 20Ft
2 db tojássárgája 60Ft
10 g só
1 dl hideg tejszín 50 Ft
kb 2,5 dl hideg víz

A lisztbe belemorzsoltam az élesztőt, elkevertem benne a cukrot és a sót, majd minden mást hozzáöntöttem. Az összegyúráshoz annyi vizet adjunk, hogy rugalmas, feltekerhető tésztát kapjunk. A tésztát hat részre osztottam, és fóliába csomagolva fél órára hűtőbe tettem. Ezután elvileg 20*25 cm-esre kellene nyújtani én ezt nem mértem, és fontos, hogy ne lisztezett deszkán dolgozzunk, mert akkor szép fényes lesz a kisült bejgli. Szóval kinyújtottam, 2-2-2 bejglit megtöltöttem dió-, mák-, és gesztenyetöltelékkel, melyek így készülnek:

Töltelék

Diós:
300 g darált dió 400 Ft
170 g nádcukor 170 Ft
mazsola
őrölt fahéj
200 ml víz

Mákos:
300 g darált mák 400 Ft
170 g nádcukor 170Ft
sok citromhéj
200 ml víz

Gesztenyés:
250 g gesztenyemassza 360 Ft
méz mondjuk 50 Ft-nyi :D
narancshéj
rumaroma/rum  50 Ft

A diós és a mákos töltelék elkészítése a következő: A vizet felforraltam a cukorral, majd belekevertem a diót/mákot. Ezután ízesítettem, majd teljesen lehűtöttem. (előző napi munka)
A gesztenyepürét elkevertem a rummal és egy kicsi mézzel.

Miután betöltöttem és feltekertem a bejgliket lekentem tojássárgájával. Mikor megszáradt jöhet a fehérje is rá, ezután egy éjszakán át  kelesztettem hűvös helyen. Reggel megszurkáltam a tetejét egy villával, hogy a keletkező gőz el tudjon távozni, 30 percig 180 fokon sütöttem.

Osztottam, szoroztam, és bár sosem voltam a legjobb matekos, de akárhogy számolom 1 bejgli simán kijött 500 Ft alatt. És még milyen bejgli....
Diós: 460 Ft
Mákos: 460 Ft
Gesztenyés: 360 Ft

Az érzés pedig ahogy kivesszük a sütőből, megfizethetetlen :)


2010. december 24., péntek

Sütőtökös házi tagliatelle és félévzárás

Szeptemberben mikor beköltöztem a koliba nem gondoltam volna, hogy decemberben úgy fogom gondolni, hogy ez volt életem egyik legjobb döntése. Új emberek, új barátok, új kultúrák, rengeteg buli, koncert, találkozások, utazások, randik, prezentációk, beadandók... talán így jellemezhetném ezt a félévet. Minden egyes percét élveztem, azt is mikor épp ki voltam akadva hogy nem érem magam utol.
Az utóbbi négy hihetetlenül tartalmas, boldogságos hónap a héten véget ért. A legtöbb nagyon kedves erasmusos hallgató elrepült haza, a kolit és úgy éreztem egész Budapestet üresen hagytam tegnap este. Magányomban tegnap reggel még azért kisütöttem 6 bejglit, (nehogy már üres kézzel térjek haza) ezekből már most alig van, szóval fel fog kerülni a blogra, ezt megígérem.
Ma is nagyüzemben sütöttem. Lesz itt minden, mézeskalács, somlói  galuska, ami csak kell, de előtte még egy kis lemaradásom van, méghozzá ez a Segal Viktor könyvében található sütőtökös tészta. A könyvet már egy hónapja kivettem a könyvtárból, szerintem én voltam az első :D és azóta minden amit kipróbáltam az csillagos ötös.



 Szóval a következő recepthez mi készítjük a tésztát, de nem kell megijedni, mert szinte csak ennyi a munka vele, jah, és még tésztanyújtó masina sem kell hozzá.

Hozzávalók
tészta:
6 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
4dkg sima liszt
1 tojás enyhén felverve
1 csipet só
1 ek olívaolaj

feltét:
20 dkg sütőtök kis kockákra vágva
20 dkg laska gomba
1 csokor újhagyma 4 cm-es darabokra vágva
frissen reszelt parmezán
olívaolaj
só, bors

A tészta hozzávalóit összegyúrtam, és becsomagolva fél órára a hűtőbe tettem.
A sütőtököt eközben 5 perc alatt lobogó sós vízben megfőztem (vigyázzunk, ne főjön szét).
A tésztát kinyújtottam amilyen vékonyra csak tudtam, (2mm kellene, nekem volt az 3-4 is) beliszteztem, 6 centiméterenként felhajtottam, majd keresztben 1 cm-es csíkokra vágtam. Konyharuhával fedjük be, hogy ne száradjon ki. 3 perc alatt lobogó, sós vízben kifőztem.
Egy serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, beledobtam a gombát, majd egy percig pirítottam. Ezután ment bele a hagyma, majd a sütőtök. Csak a végén sóztam, borsoztam.
A kifőtt tésztára halmoztam a pirított zöldségeket, és bár a képről lemaradt, mert elfelejtettem, de a végén parmezánt szórtam a tetejére.

2010. november 17., szerda

Sütőtökleves húsgombóccal

Stahl Judit receptje alapján. Annyit változtattam, hogy darált csirkemellből készítettem a gombócokat (nem pulykából) és zsemle helyett zabpehelylisztet tettem bele :P Továbbra is az egészség jegyében...
Annyira finom lett, másnap hidegen is isteni.

Hozzávalók:
...a leveshez
700 gr sütőtök-püré (a sütőtököt előzőleg 200 fokon sütőben megsütöttem, utána kikapargattam a belsejét)
1 fej vöröshagyma
15 zsályalevélke
400 ml tyúkhúsleves
só, bors, olívaolaj (/kókuszzsír)

... a gombócokhoz
300 gr darált csirkemell
1 tojás
50 gr reszelt sajt
3 gerezd zúzott fokhagyma
sok bors, kicsi só
annyi zabpehelyliszt* *(esetleg zsemlemorzsával helyettesíthető) amennyit felvesz ahhoz hogy formálható legyen





Először elkészítettem a gombócokat: A hozzávalókat összegyúrtam és 3-4 cm átmérőjű gombócokat formáltam belőlük, majd kicsit félreraktam.
A leveshez a hagymát megfuttattam a zsiradékon egy lábasban, majd hozzáadtam a sütőtököt és a húslevest. Hozzáadtam a zsályaleveleket, sóztam, borsoztam, és kb 10 perc alatt összefőztem az egészet. Ezután egy szűrőn átpasszíroztam a levest, egyrészt hogy ne legyen olyan sűrű, másrészt hogy szebb legyen :) A gombócokat 10 perc alatt készre főztem a levesben.

2010. november 13., szombat

Kókuszgolyó és fűszeres keksz reformosan

Vagy azt is írhatnám a kókuszzsír próbája az evés. Soha életemben nem próbáltam eddig ezt a növényi zsiradékot, főleg azért mert kiver a víz már attól is ha meghallom ezt a szóösszetételt. Viszont a hidrogénezett előtag amivel valójában bajom van (ezért nem eszek margarint), de itt nincs is ilyenről szó. Plusz annyi jót hallottam a kókuszzsírról, kókuszolajról, hogy gondoltam kipróbálom. A netet böngészve kiokosodtam, és itt nem is szaporítom a szót, íme a hasznos oldalak:

Ma egy adag kókuszgolyót és fűszeres kekszet készítettem. A különegességük, hogy tényleg extra egészséges anyagokkal próbálkoztam, kicsit félve hogy kielégítő lesz e az eredmény. Hát, nemcsak szerintem iszonyúfinomak lettek :) Teljesen olyan mintha vajat használtam volna. Boldogan kísérletezem tovább!


Hozzávalók a kókuszgolyóhoz:
200 g zabpehelyliszt
50 g kókuszreszelék
100 g nádcukor
1 ek 22%-os kakaópor
1/2 tk fahéj
50 g kókuszzsír
1,5 dl meggylé
pici rum
1 ek lefőzött espresso
tej az összeállításhoz
kókuszreszelék a hempergetéshez

A száraz hozávalókat összekevertem, a kókuszzsírt kicsit megolvasztottam, és összegyúrtam mindent mindennel. Tejjel segítettem, hogy összeálljon. A végén kókuszreszelékbe hempergettem. Nem egy nagy kunszt, leírni hosszabb, mint megcsinálni kategória :D





 Hozzávalók a kekszhez:
120 g kókuszzsír
70 g nádcukor
100 g őrölt mandula
50 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
késhegynyi őrölt vaília
1/2 tk őrölt fahéj
1 tk őrölt gyömbér
1/3 tk őrölt szekfűszeg
késhegynyi őrölt fekete bors és só
1 tojás
A kzsírt alaposan elkevertem a cukorral, egy másik tálban pedig a mandulá, lisztet, fűszereket. Összeöntöttem a két keverélet, lusz az enyhén felvert tojást és összegyúrtam a tésztát. Két fólia között kb fél cm vastagra nyújtottam és formákat szaggattam belőle, kikókuszzsírozott  tepsire (ez viccesen hangzik:) sorakoztattam őket. Lehet szorosan, nem nagyon nőnek.
Előmelegített 180 fokos sütőben 8 (nem több!) percig sütöttem. Kivettem, a tepsiben megvártam hogy kicsit kihűljön és simán lejöttek.

Remélem ennyi kókuszzsír megevése után könnyedén veszem a rám váró 21 km futást is :SSS jajj nem vagyok normális...




2010. október 27., szerda

Villámebéd rizstésztából

10 perces, finom, próbáljátok ki!



1 konzerv hering
2 ek szójaszósz
1/2 ek halszósz
snidling apróra vágva
2 friss csilipaprika kimagozva, apróra vágva
bors
150 gr rizstészta

Vizet forraltam, mikor felforrt leöntöttem a tésztát és állni hagytam.
A többi hozzávalót összekevertem és a "kifőtt" tésztához kevertem. WARNING: ne sózzuk, mert a halszósz és a szójaszósz is sós!




2010. október 11., hétfő

Pisztáciás bűnbeesés - már megint

A koliba költözés során megajándékoztam magam egy salátacentrifugával mondván, hogy már olyan rég szeretnék. Merthát annyira vagány a Jamie Oliver ahogy pörgeti benne a salit, meg amúgy is itt az ideje új életet kezdeni és egészséges, fincsi salátákat enni. Ezzel semmi bajom, csak valahogy ennek még nehezebben állok neki, mint mondjuk egy gyors muffint összeütni. Így legutóbb, mikor egy közös muffinsütésre invitáltam kedves szobatársaimat, a salátacentrifugás tálat használtuk keverőtálnak... Na mindegy a szándék az újrakezdésre megvolt. Mentségemre váljék, hogy azóta jól kiszárítottam egy adag rukkolát, és meg voltam elégedve az eredménnyel.





Valahogy így voltam az új kuglófformával amit a minap szereztünk be. ("ÚÚÚH Anyuci nézd ezt a kuglófformát mennyire szép, és még akciós is, léccilécci vegyük meeeeg!!!") Megfogadtam, hogy hétvégén kipróbálom, és ha már nekiállok legyen pisztáciás. Még mindig dúl a szerelem, bár egyre fogy a szicíliai készlet, szóval óvatosan bánok vele, de ez a kuglóf nagyon meghálálta. Hoztam anno még pisztácia likőrt is, ez is került a tésztába. A végeredmény egy kívül ropogós, belül puha, foszlós, egyáltalán nem édes, pisztáciás sütemény. Tegnap készült, most fogyott el az utolsó morzsa...


Hozzávalók (22cm-es kuglófformához)
300 gr tönkölyliszt (finom őrlésű)
50 gr világos nád cukor
20 gr friss élesztő
120 ml langyos tej
3 tojás
1 ek pisztácialikőr (/rum)
120 gr vaj
nagy csipet só
100 gr hámozott pisztácia (fele őrölve, fele durvára darabolva) (/mandula ugyanígy)
30 gr mazsola




Az élesztőt belemorzsoltam a tejbe egy kis cukorral. A többi cukrot összekevertem a liszttel és a sóval. Mikor már kellően habzott az élesztő hozzáöntöttem a lisztes keverékhez, majd az enyhét felvert tojásokat, a likőrt, és a kétféle pisztáciát, valamint a mazsolát is. Egy kanállal kevergettem, nagyon ragadós tésztára számítsunk. Mikor kicsit összeállt a tészta hozzáadtam a nagyon puha vajat. Ha nem elég puha kicsit olvasszuk meg, így könnyebben össze lehet keverni. Kb 10 percig csapkodtam, "dagasztottam" a kanállal a tésztát, majd fél órára magára hagytam meleg helyen megkelni. Ezután újra átkevertem, belekanalaztam a kivajazott formába, és min másfél óráig kelesztettem. Ekkor betettem a 180 fokos sütőbe 40 percre. Félidőben letakartam alufóliával, mert nagyon pirult a teteje (vagyis a kuglóf alja). Tűpróba után kivettem, kicsit vártam és kiborítottam a formából, majd teljesen hagytam kihűlni, és ekkor szeleteltem. Porcukorral szórtam meg a tetejét, egyáltalán nem édes süti, lekvárral is jó lehet, nekem magában, tejjel... perfetto