2010. április 28., szerda

Fusilloni - gigantikus tészta zöldspárgával

Ismét egy időhiányosoknak való recept. Én a mai ZH előtt ütöttem össze ezt a tésztát. A fusilloni az a fusilli nagyobb változata, és tényleg szinte nem is dekára, hanem darabra kéne mérni ... najó ez azért túlzás. A Pennyben találtuk még kétféle "nagyított" tészta mellett. Szeretem ha az ilyen apróságok változatosabbá tesznek egy ételt.
A másik hozzávaló a zöldspárga, amiből nagyon zsengét, nagyon baráti áron lehet végre kapni, úgyhogy ezeket ügyködtem össze, Dolce Vita receptje alapján.


Hozzávalók:
25 dkg zöldspárga
25 dkg fusilloni, v fusilli tészta (esetleg penne...)
1 filézett fehér húsú hal
2 gerezd fokhagyma
1/2 citrom leve
só, bors
olívaolaj

Kb 1,5 liter vizet feltettem forrni. A spárgát megmosta, és 5 centis darabokra vágtam. A halat besóztam (most tanultam, hogy ha sütés előtt kicsivel besózzuk a halat, és utána leöntjük róla a vizet, akkor nem ragad annyira a serpenyőre, és tényleg!!) Mikor a víz forrt, beletettem 1 kiskanás sót, és a tésztát. 2-3 perc múlva beletettem a főzővízbe a spárga szárát is, majd még 5 perccel utána a rügyeket. Így minden épp kellően megpuhul, de nem fő szét, olaszosan al dente lesz :)
Közben jut idő a halacskára is. Ezt kockákra vágtam, forró olajba dobtam, borsoztam, hozzáadtam az apróra vágott fokhagymát és egy facsarásnyi citromlevet, és készre sütöttem.
Ezek után már csak összeforgattam a leszűrt tésztás spárgát a hallal, hozzáadtam még egy kis levet a tészta főzővizéből és meglocsoltam citromlével.
Nagyon friss, tavaszias, és szerintem gyönyörű étel.



2010. április 23., péntek

Parmigiana di melanzane - gyorsított változat

Az olaszok rakott padlizsánjaként ismert egytálétel az egyik kedvencem. Amikor csak van időm megcsinálom. Az egyetlen mozzanata amit nem túlzottan kedvelek, hogy a padlizsánszeleteket sorra serpenyőben elő kell sütni. Most időm nem volt, és egy padlizsán árválkodott a hűtőben, úgyhogy megszületett a következő gyorsított változat. A padlizsánt azért vágtam ilyen vastagra, mert így krémesre sült a belseje.



Hozzávalók (1 nagy, vagy 2 kicsi személyre:) :
1 közepes padlizsán
1/2 üveg hámozott pari konzerv
1/2 mozzarella di bufala*
1 kis fej vöröshagyma
só, bors
olívaolaj
bazsalikom (nálam szárított volt, jobb a friss)

Előmelegítettem a sütőt 200 fokra. A padlizsánt keresztben 2-3 cm vastag karikákra vágtam. Kb fél dl olívaolajat összekevertem egy kis sóval és borssal, és a padlizsánok mindkét oldalát bekenegettem vele, majd egy jénaiba sorakoztattam őket és betoltam a sütőbe.
Egy kis lábasba beleöntöttem a hámozott paradicsomot, a félbevágott hagymát, a bazsalikomot, sóztam borsoztam, majd lefedve addig főztem, míg meg nem puhult a hagyma. Nem baj ha még kicsit savas marad a szósz, mert a sütőben tovább sül...
A padlizsánt kivettem a sütőből, ráöntöttem a paradicsomszószt, a tetejére tépkedtem a mozzarellát, és még néhány szem koktélparadicsomot is dobtam mellé. Visszament a sütőbe, kb 15 percre, de legalábbis addig maradjon bent amíg jól megpirul a teteje.

* A mozzarella di bufala bivalytejből készül, ezért valami hihetetlenül feldobja még a legegyszerűbb salit is. Eddig azért nem kóstoltam mert csak 1400 ft körül vesztegették, és úgy gondoltam szüneteltetem a kérdést, viszont most a vásárcsarnokban 160 ft-ért kaptam!! Kicsit azért gyanakodtam, de minden bizonnyal az volt benne amit a csomagoláson írtak. Olasz termék, és az egyik, főleg tejtermékeket áruló standnál lehet kapni, ha bemegyünk rögtön jobbra.

2010. április 14., szerda

Epertorta mogyorógrillázzsal

Pénteki nap: reggel fél 5kor kelés Bp-en, 6-os vonatra futás, 8-kor Maminál leszáll (Jászszentlászló), összedob egy tortát 4 óra alatt, szomszéd hűtőjébe be, vissza a vonatra, Majsára érkezés 12:08-kor. Így készült anyukám meglepetés szülinapi tortája, és nagyon nagyon megérte a fáradságot.
Az összetevőkről: mindenkinek benne volt a kedvence; Anyucinak a mogyi, öcsinek a vanília, nekem a likőr :D szóval már a felvágás napján (vasárnap) elfogyott -persze nem hárman ettük. Aki kóstolta elkérte a receptet :) Kicsit féltem, hogy a két napos hűtőben állás után lesz e valami baja, de nem lett, szépen összeértek az ízek.
Le is fotóztam, de rossz formátumban szóbal brühümmbrühümm nincs kép...:( pedig nem volt egy csúnya darab

Hozzávalók:
vizes piskótához
25 dkg liszt
6 tojás
8 ek víz
15 dkg cukor
csipet só

A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét csipet sóval és a cukor felével kemény habbá verte a robotgép. A tojások sárgáját habosra kevertem a cukor másik felével és a 8 ek vízzel. Belekevertem a lisztet, majd óvatosan a tojáshabot. 28cm-es tortaformában sütöttem 180 fokon kb fél óráig (tűpróba!) (A tortaforma alját kivajaztam, kör alakúra vágott sütőpapírt nyomkodtam rá, és ezt is megkentem vajjal. Az oldalát nem vajaztam, így szépen felemelkedik a piskóta.) A kisült piskótáról lehúztam a sütőpapírt, hogy kijöjjön a gőz, és rácson hagytam kihűlni. (az időhiány miatt langyosan 3 részre vágtam, hogy gyorsabban hűljön)

Töltelék:
3 ek tojáslikőr
eperlekvár
20 dkg törökmogyoró (tisztított)
20 dkg cukor (+ 8 ek víz)
1/2 l tej
4 tojás sárgája
1 ek vaníliás pudingpor
1 rúd vanília
15 dkg cukor
5 dkg vaj
2 dl tejszín
30 dkg eper

díszítéshez:
eper, tejszín (kb 3 dl)

Mogyorógrillázs elkészítése: a cukrot és a vizet feltettem karamellizálódni. Mikor aranysárga színe kezdett lenni hozzáöntöttem a mogyit, ezzel is hevítettem míg mély karamell színe lett. Ezután kiöntöttem egy vékonyan kiolajazott tepsire. Miután teljesen kihűlt apróra daraboltam késsel, de lehet egyszerűbben pl egy erős zacskóba tenni és nyújtófával összetörni, ez jó a feszültség levezetésre is :)

Vaníliás krém: A tejet egy pohárnyi kivételével elkezdtem forralni. A pohár tejben símára kevertem a pudingot, és a tojássárgáját, majd folytonos kevergetés mellett hozzáöntöttem a melegedő tejhez. Miután jól besűrűsödött hozzáadtam a cukrot és félretettem hűlni.
Hozzá ment még a vaj, azzal is elkevertem, majd összeállítás előtt a felvert tejszínnel lazítottam.

Összeállítás:
A piskótát 3 részre vágtam. A lapokra került ebben a sorrendben: 1 ek likőr, eperlekvár, mogyorógrillázs, friss eper, krém.
Az utolsó tetejét is megszórtam mogyoróval, a tálalás napján pedig bevontam az egész tortát felvert tejszínnel, és eperrel díszítettem

Kicsit macerásnak tűnhet, de én vagyok rá az élő példa, hogy 4 óra alatt mindennel megvan. Ha előzőleg elkészítjük pl a piskótát és a grillázst akkor sztem 1 óra alatt összeállítható

forrás: Pákosztos macska

2010. április 8., csütörtök

Tavaszi limetorta


Igen, most már tényleg süt a nap, csivitelnek a madarak, kinyitottak a fagyisok...stb szóval itt a tavasz. És a tavasz ihlette a következő tortát, amiről ezeket a csodaképeket egy nagyon kedves csoporttársam, Petz Júlia készítette. :) ezúton is köszönömmm Julcsi
Hát nem gyönyörű???


Hozzávalók az alaphoz:
250 g liszt
100 g őrölt mandula
2 tk sütőpor
1 lime(zöldcitrom) reszelt héja
2 db tojás
1,5 dl olívaolaj
2 dl natúr joghurt
1 ek méz
100 g porcukor

A sziruphoz:
100 g kristálycukor
1,5 dl víz
1 lime leve
3 ek rózsavíz

A "felhőkhöz":
250 g mascarpone
2 dl tejszín
3-4 ek cukor

Először elkészítem a tésztát: A cukrot alaposan elkevertem a tojásokkal, majd hozzáöntöttem a mézet, joghurtot és az olajat, belereszeltem a lime héját. A lisztet, a sütőport és a mandulát átszitáltam, majd a keverékhez öntöttem, mellyel egyneműsítettem. A masszát egy kb 28 cm-es kivajazott, kilisztezett kapcsos tortaformába öntöttem, és 180 fokon 30 percig sütöttem.
Amíg hűlt a torta elkészítettem a szirupot. Ehhez a cukrot és a vizet kb 10 percig forraltam, hogy besűrűsödjön a felére, majd hozzáadtam a lime-levet és a rózsavizet. Ezt a szirupot locsoltam a kihűlt torta tetejére (nem kell sajnálni)
A mascarponét fényesre kevertem a cukorral, majd fellazítottam a felvert tejszínnel. Ezt halmoztam a torta tetejére. (legközelebb a habba is teszek limeot)

2010. április 2., péntek

Grillezett padlizsán - egyszerű, de jó

Mást nem is fűznék hozzá:)

Hozzávalók:
2 közepes padlizsán
só, bors
olívaolaj
15 dkg feta/kecskesajt

A padlizsánokat kb 1 centis karikákra vágtam, sóztam, borsoztam, meglocsoltam olajjal mindkét oldalukat, és egymás mellé rakosgattam egy sütőpapírral kibélelt tepsire. A sütőt grillező funkcióra kapcsoltam, és 180 fokon 20 perc alatt megsütöttem a padlizsánokat. Félidőnél megfordítottam őket, és a végén felemeltem a hőfokot is, hogy jól megpiruljanak. Akinek nincs grillezője a sütőben nyugodtan süsse anélkül, szerintem úgy is működni fog.
A forró padlizsánkarikákra morzsoltam a sajtot.

2010. március 27., szombat

Friss tavaszi édeskömény-krémleves medvehagymával



Hozzávalók:
1 nagy édeskömény
kb 10 levélke medvehagyma
1 ek olívaolaj
3 dkg vaj
1 dl teszín
só, bors, szerecsendió

Az olajat és a vaat összemelegítettem, rádobtam a hagymát és a kockákra vágott édesköményt. Fedő alatt kb 10 percig pároltam, majd felöntöttem forró vízzel. Só, bors, frissen reszelt szerecsendióval fűszereztem, majd 20 percig főztem. Miután megfőtt az édeskömény botmixerrel összeturmixoltam a levest. Hozzákevertem a tejszínt, és kész is! A tejszín hozzáadása után érdemes megkóstolni, és ha szükséges sózni, borsozni. Az édeskömény levélkéivel díszítettem :)
(Anyukámnak is ízlett - ő utálja az édesköményt :D)

Jamie-féle mogyorógrillázsos trüffel hmmmm

Annyi történt hogy kb másfél hétig csokifüggő lettem. Egyébként is szeretem a csokit (ki nem??), de nálam ez a szeretet kimerül mondjuk 3 tábla/évben. Azt is forró csoki, fagyi, vagy süti formájában eszem. Ha bon-bont készítek hazahozom, elosztom, ha kapok nagy lelkesen felbontom, eszek belőle pár szemet, majd ottmarad, nem úgy mint most.. És nem ám holmi olcsó tejcsokikat ettem ami hírről sem ismeri a kakaóvajat, hanem ilyen 60-80 %-os J. D. Gross meg hasonló csodákat zabáltam, amiket csak azért tartottam, hogyha csokigolyót készítek legyen mivel bevonni. Meg forró csokit, holland kakaóporos kakaót, Anyuci nagyon durva olasz alkoholos bon-bonjait vááá. Ésakkor jött a Beáta nap. Na -gondoltam- elkészítem Jamie trüffeljét, ami marad azt meg hazaviszem. Nos, az elkészített csokimassza felét megettem csak úgy a tálból, formázatlanul.
Még eltartott pár napig az őrület, aztán a rajongásnak vége lett egyik napról a másikra. Eszti szerint valami hiányzott a szervezetemből amit a csoki pótolt... szerencsére pótolta még mielőtt nem bírtam volna begombolni a nadrágom... :D
És gazdagodott az ajándékcsoki repertoár egy nagyszerű recepttel:




Hozzávalók:
75 gr min60%-os csoki (J.D.Gross Amazonas!alegjobb!! :D)
1 dl tejszín (jó zsíros :)
100 gr tisztított török mogyoró
200 gr cukor
4-5 ek víz

Mogyigrillázs készítettem: A cukrot feltettem a vízzel karamellizálódni. Mikor halvány borostyán színű volt, beleöntöttem a mogyorót, és még tovább karamellizáltam, míg barnás színt kapott, majd az egészet kiöntöttem egy olajjal nagyon vékonyan kikent tepsire. Fél órára félretettem, hogy teljesen kihűljön.
A csokit vízgőz fölött megolvasztottam, majd hozzákevertem a tejszínt. Ettől szép fényes lett a massza.
Miután a karamell kihűlt egy késes aprítógépbe tördeltem és durvára aprítottam az egészet. Ezt a grillázst forgattam össze az előzőleg elkészített csokimasszába, kiöntöttem egy jénaiba és a hűtőben hagytam egy kicsit megdermedni, kb egy óráig. Amikor már formálható volt a massza golyókat formáztam (az egyik felét, a másikat eltüntettem :), és meghempergettem kakaóporba vagy porcukorba. Olvasztott étcsokiba kellett volna mártani (csak nem volt rá időm) merthogy a csokigolyó így elég lágy lett, mivel a mogyoró is rendesen kiadta az olajtartalmát. Nade az íze.... no comment :D

2010. március 21., vasárnap

Túrótorta -rizslisztes

A túrótorta szóra a google 45000 találatot ad ki, gondoltam plusz egy még elfér. Hogy miben más a mostani? Barna rizsliszttel készítettem, ezt már lehet kapni nagyobb üzletekben és bioboltokban. Természetesen sima fehér liszttel is működik a recept. Rizsliszttel viszont sokkal könnyebb a tészta, egyáltalán nem fujtós, az íze engem a tejberizshez is emlékeztetett. És még egy előny: 10 perc alatt össze lehet dobni, és ez nagyon hasznos zhs hét előtt. (Vagyis a polarizált pluralista és a demokratikus korporatista médiarendszer modellek tanulása közben is sitty-sutty megvan a túrótortánk :)

Hozzávalók:
70 dkg túró
10 dkg barna rizsliszt (sima fehér liszt)
10 dkg barna cukor2 ek méz
csipet só
5 tojás
1 tk sütőpor1 citrom reszelt héja
vaj+liszt a forma kikenéséhezA tojásokat szétválasztottam a fehérjét csipet sóval és a cukor felével kemény habbá vertem. A tojások sárgáját kikevertem a túróval, cukor másik felével, mézzel, liszttel sütőporral, majd óvatosan hozzákanalaztam a habot. 25 cm-es kerek tortaformában sütöttem 180 fokon, 45 percig. Baracklekvárral ettük- narancslekvár híján, de jóóóóezígyis



:* jön a tavasz de nagyon!! íme a bizonyíték:



.....ja és a kertben lévő lefóliázott beazonosíthatatlan tárgy a tippekkel ellentétben nem Lenin-szobor! :D


2010. március 17., szerda

Pudingos kosárkák

Eszti barátném szülinapjára készült a következő édesség. A tészta szerintem kicsit vastag lett, legközelebb -mert lesz legközelebb:)- több kosarat csinálok, hogy egybe kevesebb tészta jusson. A recept egyébként Mautner Zsófi szakácskönyvéből van, kicsit változtattam rajta, (a tésztába is tettem fahéjat) ezért nem is írtam hogy autentikus portugál édesség. De hasonló, és finom, a könyvet mindenkinek ajánlom aki szereti a gasztronómiai kalandozásokat. Eddig kivétel nélkül mindegyik elkészített receptért odáig vagyok, főleg a marokkói padlizsánsalátáért, ami éppen hűl és várja hogy megebédeljem :D

Szóval visszatérve, a kosárkákat muffinformában is megsüthetjük, nekem békebeli fém formáim voltak. Az itt feltüntetett krém túl sok lett, de a maradékot beleöntöttem egy jénaiba, megsütöttem, és tejespite lett belőle...



Hozzávalók 18 kosárkához:
450 gr leveles tészta (legközelebb ezt is én készítem :)
5 dl tej
5 tojássárgája
1 ek vaj
1 púpozott ek liszt
15 dkg cukor
csipet só
fahéj

A tésztát kinyújtottam kb 30x40 centisre, meghintettem fahéjjal és szorosan feltekertem a hosszabb oldalánál indulva. Ezután elkészítettem a krémet: 4 dl tejet, a cukrot és a sót összekevertem, felforraltam, a maradék 1 decit elkevertem a liszttel, és hozzáöntöttem az előzőkhöz. Amikor kicsit kihűlt a tej a tojássárgákat is hozzáöntöttem, jól elkevertem.
A tésztahengerből 18 karikát vágtam, és mindegyik megvajazott kosárkában eligazgattam egyet-egyet. Felöntöttem 3/4-ig a krémmel, majd ment a 250 fokos sütőbe 12 percre. Ezután ha átkapcsoltam grillezésre, és 2 perc alatt megpirítottam a kosarak tetejét.
A tetejét is meghintettem fahéjjal, és bár néhány órával később újra lett picit melegítve sütőben, így is nagyon fincsi volt.

2010. március 15., hétfő

Házi libamájas (és a hétvégi posztok)

Ahogy ígértem itt vannak a hétvégi receptek!
Nos, a májas nem fotogén, úgyhogy nincs róla kép :D

Hozzávalók:
1 kg pecsenye libamáj
4 kis fej lilahagyma
2 tk majoranna
1 tk kakukkfű
2-3 tk só (utólag is lehet igazítani)
2 tk bors
5-6 babérlevél
4 kupak körtepálinka
15 dkg vaj (v. libazsír)
1 púpozott evőkanál jóféle mustár
3-4 dl tej
A májat megtisztítottam, kockákra vágtam. A hagymát egy kis olajon üvegesre pirítottam és hozzádobtam a májat. Most jön a só, bors, fűszerek, pálesz, alapos keverés. Ezután készre sütöttem a májat, kb 20 perc alatt. Mire elkészül, addigra az alkohol is elpárolog. Ezután kihalásztam a babérleveket és az egészet összeturmixoltam egy botmixerrel, (úgy sejtem turmixgépben is működik), majd hozzátettem a vajat és a mustárt, ezekkel is alaposan összekevertem. Annyi tejet adtam hozzá, hogy langyosan viszonylag híg volt, de ha lehűl kenhető lesz. Miután minden benne van érdemes kóstolgatni, hogy elég sós, mustáros e.