Stahl Judit receptje alapján. Annyit változtattam, hogy darált csirkemellből készítettem a gombócokat (nem pulykából) és zsemle helyett zabpehelylisztet tettem bele :P Továbbra is az egészség jegyében...
Annyira finom lett, másnap hidegen is isteni.
Hozzávalók:
...a leveshez
700 gr sütőtök-püré (a sütőtököt előzőleg 200 fokon sütőben megsütöttem, utána kikapargattam a belsejét)
1 fej vöröshagyma
15 zsályalevélke
400 ml tyúkhúsleves
só, bors, olívaolaj (/kókuszzsír)
... a gombócokhoz
300 gr darált csirkemell
1 tojás
50 gr reszelt sajt
3 gerezd zúzott fokhagyma
sok bors, kicsi só
annyi zabpehelyliszt* *(esetleg zsemlemorzsával helyettesíthető) amennyit felvesz ahhoz hogy formálható legyen
Először elkészítettem a gombócokat: A hozzávalókat összegyúrtam és 3-4 cm átmérőjű gombócokat formáltam belőlük, majd kicsit félreraktam.
A leveshez a hagymát megfuttattam a zsiradékon egy lábasban, majd hozzáadtam a sütőtököt és a húslevest. Hozzáadtam a zsályaleveleket, sóztam, borsoztam, és kb 10 perc alatt összefőztem az egészet. Ezután egy szűrőn átpasszíroztam a levest, egyrészt hogy ne legyen olyan sűrű, másrészt hogy szebb legyen :) A gombócokat 10 perc alatt készre főztem a levesben.
2010. november 17., szerda
2010. november 13., szombat
Kókuszgolyó és fűszeres keksz reformosan
Vagy azt is írhatnám a kókuszzsír próbája az evés. Soha életemben nem próbáltam eddig ezt a növényi zsiradékot, főleg azért mert kiver a víz már attól is ha meghallom ezt a szóösszetételt. Viszont a hidrogénezett előtag amivel valójában bajom van (ezért nem eszek margarint), de itt nincs is ilyenről szó. Plusz annyi jót hallottam a kókuszzsírról, kókuszolajról, hogy gondoltam kipróbálom. A netet böngészve kiokosodtam, és itt nem is szaporítom a szót, íme a hasznos oldalak:
Ma egy adag kókuszgolyót és fűszeres kekszet készítettem. A különegességük, hogy tényleg extra egészséges anyagokkal próbálkoztam, kicsit félve hogy kielégítő lesz e az eredmény. Hát, nemcsak szerintem iszonyúfinomak lettek :) Teljesen olyan mintha vajat használtam volna. Boldogan kísérletezem tovább!
Hozzávalók a kókuszgolyóhoz:
200 g zabpehelyliszt
50 g kókuszreszelék
100 g nádcukor
1 ek 22%-os kakaópor
1/2 tk fahéj
50 g kókuszzsír
1,5 dl meggylé
pici rum
1 ek lefőzött espresso
tej az összeállításhoz
kókuszreszelék a hempergetéshez
A száraz hozávalókat összekevertem, a kókuszzsírt kicsit megolvasztottam, és összegyúrtam mindent mindennel. Tejjel segítettem, hogy összeálljon. A végén kókuszreszelékbe hempergettem. Nem egy nagy kunszt, leírni hosszabb, mint megcsinálni kategória :D
Hozzávalók a kekszhez:
120 g kókuszzsír
70 g nádcukor
100 g őrölt mandula
50 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
késhegynyi őrölt vaília
1/2 tk őrölt fahéj
1 tk őrölt gyömbér
1/3 tk őrölt szekfűszeg
késhegynyi őrölt fekete bors és só
1 tojás
A kzsírt alaposan elkevertem a cukorral, egy másik tálban pedig a mandulá, lisztet, fűszereket. Összeöntöttem a két keverélet, lusz az enyhén felvert tojást és összegyúrtam a tésztát. Két fólia között kb fél cm vastagra nyújtottam és formákat szaggattam belőle, kikókuszzsírozott tepsire (ez viccesen hangzik:) sorakoztattam őket. Lehet szorosan, nem nagyon nőnek.
Előmelegített 180 fokos sütőben 8 (nem több!) percig sütöttem. Kivettem, a tepsiben megvártam hogy kicsit kihűljön és simán lejöttek.
Remélem ennyi kókuszzsír megevése után könnyedén veszem a rám váró 21 km futást is :SSS jajj nem vagyok normális...
2010. október 27., szerda
Villámebéd rizstésztából
10 perces, finom, próbáljátok ki!
1 konzerv hering
2 ek szójaszósz
1/2 ek halszósz
snidling apróra vágva
2 friss csilipaprika kimagozva, apróra vágva
bors
150 gr rizstészta
Vizet forraltam, mikor felforrt leöntöttem a tésztát és állni hagytam.
A többi hozzávalót összekevertem és a "kifőtt" tésztához kevertem. WARNING: ne sózzuk, mert a halszósz és a szójaszósz is sós!

2010. október 11., hétfő
Pisztáciás bűnbeesés - már megint
A koliba költözés során megajándékoztam magam egy salátacentrifugával mondván, hogy már olyan rég szeretnék. Merthát annyira vagány a Jamie Oliver ahogy pörgeti benne a salit, meg amúgy is itt az ideje új életet kezdeni és egészséges, fincsi salátákat enni. Ezzel semmi bajom, csak valahogy ennek még nehezebben állok neki, mint mondjuk egy gyors muffint összeütni. Így legutóbb, mikor egy közös muffinsütésre invitáltam kedves szobatársaimat, a salátacentrifugás tálat használtuk keverőtálnak... Na mindegy a szándék az újrakezdésre megvolt. Mentségemre váljék, hogy azóta jól kiszárítottam egy adag rukkolát, és meg voltam elégedve az eredménnyel.

Valahogy így voltam az új kuglófformával amit a minap szereztünk be. ("ÚÚÚH Anyuci nézd ezt a kuglófformát mennyire szép, és még akciós is, léccilécci vegyük meeeeg!!!") Megfogadtam, hogy hétvégén kipróbálom, és ha már nekiállok legyen pisztáciás. Még mindig dúl a szerelem, bár egyre fogy a szicíliai készlet, szóval óvatosan bánok vele, de ez a kuglóf nagyon meghálálta. Hoztam anno még pisztácia likőrt is, ez is került a tésztába. A végeredmény egy kívül ropogós, belül puha, foszlós, egyáltalán nem édes, pisztáciás sütemény. Tegnap készült, most fogyott el az utolsó morzsa...
Hozzávalók (22cm-es kuglófformához)
300 gr tönkölyliszt (finom őrlésű)
50 gr világos nád cukor
20 gr friss élesztő
120 ml langyos tej
3 tojás
1 ek pisztácialikőr (/rum)
120 gr vaj
nagy csipet só
100 gr hámozott pisztácia (fele őrölve, fele durvára darabolva) (/mandula ugyanígy)
30 gr mazsola

Az élesztőt belemorzsoltam a tejbe egy kis cukorral. A többi cukrot összekevertem a liszttel és a sóval. Mikor már kellően habzott az élesztő hozzáöntöttem a lisztes keverékhez, majd az enyhét felvert tojásokat, a likőrt, és a kétféle pisztáciát, valamint a mazsolát is. Egy kanállal kevergettem, nagyon ragadós tésztára számítsunk. Mikor kicsit összeállt a tészta hozzáadtam a nagyon puha vajat. Ha nem elég puha kicsit olvasszuk meg, így könnyebben össze lehet keverni. Kb 10 percig csapkodtam, "dagasztottam" a kanállal a tésztát, majd fél órára magára hagytam meleg helyen megkelni. Ezután újra átkevertem, belekanalaztam a kivajazott formába, és min másfél óráig kelesztettem. Ekkor betettem a 180 fokos sütőbe 40 percre. Félidőben letakartam alufóliával, mert nagyon pirult a teteje (vagyis a kuglóf alja). Tűpróba után kivettem, kicsit vártam és kiborítottam a formából, majd teljesen hagytam kihűlni, és ekkor szeleteltem. Porcukorral szórtam meg a tetejét, egyáltalán nem édes süti, lekvárral is jó lehet, nekem magában, tejjel... perfetto

2010. szeptember 28., kedd
Kekszes gesztenyetekercs
Fotó majd később, most azoknak akik ettek belőle!!
Forrás: Ízbolygó
Hozzávalók a "tésztához":
50 dkg darált háztartási keksz
4 ek kakaópor
3 ek kókuszreszelék
15 dkg porcukor
1 dl rum
1 espresso
10 dkg puha vaj
tej
Gesztenyekrémhez:
2 csomag gesztenyepüré
15 dkg vaj
10 dkg porcukor
magozott meggy, meggylé
tej
A tésztához alaposan összekeverem a vajat a cukorral, ezután mindent összegyúrok, utoljára a tejjel állítottam be a tészta puhaságát. Nem baj ha kicsit lágynak tűnik, a hűtőben még dermedni fog.
A krémhez a cukrot habosra kevertem a vajjal, hozzákevertem a gesztenyepürét és egy kicsi meggylevet. Ha nem találjuk elég krémesnek, mehet bele tej.
A tésztát két részre osztottam. Az egyikből téglalapot formáztam, méghozzá két fólia között. Így nem ragad oda semmihez. Rákentem a krém felét, majd a rövidebb oldalához felsorakoztattam a meggyszemeket. Ettől az oldaltól kezdve feltekertem és hűtőbe raktam. A másik adaggal is ugyanígy jártam el.
update kép:

2010. szeptember 17., péntek
Körtetorta -mandulával, dióval...
Névnapra készült ez a süti, nagyon nagy sikere lett ezért is teszem fel. Próbáljátok ki, úgyis jönnek az esős borús napok, amikor jól esik a fahéj és szegfűszeg illata a lakásban (nem mintha máskor ezt nem értékelném). A gyümölcsöket ugyanis először fűszeres szirupban kell megfőzni, így átveszi ezeket a csodás aromákat. Tipikus őszi édesség.

Hozzávalók a tésztához:
20 dkg liszt
10 dkg darált dió
10 dkg vaj10 dkg porcukor
1 tojás sárgája
Töltelék:
10 dkg darált mandula2 tojás, 1 fehérje
5 dkg vaj
cukor ízlés szerint ( 10 dkg kb)
vaníliakivonat
A körték posírozásához:
2 szem körte (vagy alma)
10 dkg cukor
fahéj, szegfűszeg, gyömbér
A lisztet elmorzsoltam a hideg vajjal, majd a cukorral és a tojással gyorsan összedolgoztam. Fóliába csomagoltam és ment a hűtőbe. Közben vizet melegítettem amiben feloldottam a cukrot és beletettem a fűszereket is. A körtéket megpucoltam, kivettem a magházat és beletettem a szirupba. Addig főztem míg a gyümölcs áttetsző nem lett.
A töltelékhez a vajat habosra kevertem a cukorral, ezután hozzáadtam a tojásokat és a fehérjét, majd a mandulát, és a vaníliát.
A hűtőből kivettem a tésztát, belenyomkodtam egy nagy tortaforma aljába úgy, hogy kis pereme legyen, megszurkáltam villával a tetejét és betettem 10 percre az előmelegített sütőbe.
(A körtéket közben lecsöpögtettem, lehűtöttem)
A tésztára ráöntöttem a mandulás krémet, rátettem a körtét (meg az almát), és 20 percre visszatoltam a sütőbe (180fok).
Miután kihűlt porcukorral szórtam meg a tetejét.

2010. szeptember 10., péntek
Tartufo -szerű inkább semifreddo
Újra itthon! Calabria, Szicília... hát gyönyörű. Elég depis is vagyok ettől az itthoni zimankótól. Kárpótlásul magamnak, és azoknak akik olvassák elkészítettem az egyik legfinomabb édességet amit kint ettem. Tartufo a becses neve, és ellenben az enyémmel krémes, gazdag, hideg desszert, amit főleg csokival készítettek. Én viszont a pisztáciásat preferálom. Mint kiderült nem csak ennél a finomságnál, de a fagyinál, a sütiknél váááá mindegy csak pisztáciás legyen. Szerencsére hoztam haza mindenféle formában (nyersen, csokiban, likőrben, darálva) természetesen bronteit, és meg kell hogy mondjam, ez a fajta tényleg a legjobb a világon. Sokfélét kóstóltam már, de vigyázat, a brontei zöld arany függővé tesz!!
A figyelmeztetés után jöjjön a semifreddo, (a tartufot még kísérletezem, valószínűleg tejszínesen fogom csinálni.) Dolce Vita receptje alapján

5 dl tej
3 tojás
10 dkg darált pisztácia
2 tk pisztáciakrém (opcionális)
vanília kivonat
10 dkg cukor
A tojások sárgáját elkevertem a cukorral, és hozzáöntöttem a tejhez. Vízgőz fölött besűrűsítettem, közben beletettem a pisztáciát és a krémet. A tojások fehérjét csipet sóval felvertem, és a kihűlt krémbe forgattam. A krémet poharakba töltöttem és ment a mélyhűtőbe.
Miután kivettem, forró vízbe mártottam a poharakat. Darált pisztáciával díszítettem még a végén... jóból nem árt a sok :D

2010. július 29., csütörtök
Baracklekvár variációk
Gyorsan frissen felrakom a befőzős recepteket, mert végre kibontakozhattam kicsit, és három féle lekvárt is kipróbálhattam. Pontos mennyiségeket nem tudok adni, de itt nem is ez a lényeg, úgyis mindenki saját ízlésére formálja. Érdemes folyamatosan kóstolgatni.
Az első, amiről a képet készítettem (ennek lett a legjobb színe:) , az barack-szeder lekvár. 1 kg gyümölcshöz csak a sebtében a kertben összekapkodott kb 20 szem szeder került, ez színezte ilyen szépen meg a lekvárt. Barna nádcukorral ízesítettem még.
Volt még barack-kardamom lekvár, kb 4 kiló gyümölcsből, mert ebben biztos voltam, hogy jó lesz, és nem tévedtem. (Maminak nem ízlik, dehát én már nem tudok mit tenni .....:) Ezt is nádcukorral édesítettem. A fűszerből 2 púpozott teáskanállal tettem. (Kardamomról már írtam itt.)
A harmadik barack-fahéj volt. Ezt egy télies, melengető lekvárnak szántam szemben az előző kettővel, ezért finomítatlan, sötét, melaszos ízű muscovado cukrot használtam. Irtójó kombináció, érdemes kipróbálni. Bár a telet nem fogja megérni...
2010. július 26., hétfő
A nagy Kalács-poszt
Hú de rég jártam itt.... Az utolsó bejelentkezés óta rengeteg dolog történt velem, ezért is tudtam kevés időt szentelni a blognak. Ez nem azt jelenti, hogy be se tettem a lábam a konyhába, sőt képek is vannak, szép lassan posztolom a tartozásokat:) Apropó képek! Igenigenigen végre megkaptam a csodás fényképezőgépet, amit már vagy három hónapja magaménak éreztem! Igyekszem minél szebb fotókat csinálni, rengeteget kell még tanulnom, sokmindent be kell szereznem, de előbb-utóbb meseszép képeim lesznek:) Addig is itt van két kelt tészta recept, amiket a hétvégén próbáltam ki.

Vaníliás briós
Limara receptje szerint készítettem. Csupán annyit változtattam, hogy 8 részre osztottam a tésztát, amibe került vaníliakivonat, és bourbon vaníliás cukor is, illetve a tetejét süthető dekorcukorral szórtam meg.
Túrós bukta

Hozzávalók:
60 dkg liszt
1 ek só
3 dkg friss élesztő
3 dl tej4 ek cukor
1 tojás
1 tojás sárgája
kb 7 dkg sertészsír (ki lehet váltani 10 dkg vajjal)
töltelék:
60 dkg túró
4 tojás
1 citrom héja, fél citrom leve
50 gr aszalt ribizli (vagy mazsola)
3 ek búzadara
bourbon vaníliás cukor
cukor ízlés szerint
Az élesztőt megfuttattam az 1 ek cukorral elkevert langyos tejben. Közben a lisztet összekevertem a sóval, maradék cukorral, a közepébe mélyedést készítettem. A habzó élesztőt beleöntöttem a mélyedésbe, majd beleütöttem a tojást, a tojássárgáját és elkezdtem összegyúrni a tésztát. Mikor már majdnem összeállt, hozzáadtam a zsírt és kb 15 percig dagasztottam. Ezután duplájára kelesztettem kb 1 óra alatt.
A töltelékhez összekevertem a túrót, a cukrokat, a tojásokat, a ribizlit, a citromot, majd a végén beletettem a búzadarát. Megkóstoltam (kóstoltattam, mert saját ízlésem szerint nem lenne elég édes....) és félretettem amíg a tésztával dolgoztam.

A megkelt tésztából kibokszoltam a levegőt, kinyújtottam egy nagyjából téglalap alakra, és 10 egyenlő részre vágtam. Mindegyik közepébe tettem egy jó adag túrót, és jól bebugyoláltam. A batyukat hajtással lefelé egy kizsírozott tepsibe fektettem és még kb 1 órán át letakarva kelesztettem. Ezután lekentem egy felvert tojással, és 180 fokos sütőben kb 30 percig sütöttem.

2010. június 22., kedd
Málnatorta felturbózva
Öcsi szülinapjára készült, és közkívánatra teszem fel, merthogy lényegében olyan mint a már bejegyzett mogyorógrillázsos epertorta, csak diógrillázzsal és málnával :D
Hozzávalók:
1 db kerek piskóta (én vizes piskótát szoktam sütni, de lehet 6-7 tojásból is simát...)
kb 1/2 kg málna
grillázs
vaníliakrém
málnalekvár (lehetőleg házi)
Vaníliakrém elkészítése
Hozzávalók:
750 ml tej
6 tojás sárgája
2 ek kukoricakeményítő
1 tk vaníliakivonat, vagy 1 vaníliarúd
150 gr cukor
200 gr vaj
A tojások sárgáját és a keményítőt simára kevertem 2 dl tejjel, majd a többihez öntöttem és alacsony lángon besűrűsítettem. Hozzáadtam a cukor felét, és a vaníliát. A vajat habosra kevertem a maradék cukorral, majd hozzáadtam a kihűlt krémhez. Hűtőben lehűtöttem krémet.
Grillázs:
200 gr cukrot elkezdtem karamellizálni 8 ek vízzel, és mikor kezdett aranybarna színe lenni hozzáadtam 200 gr egész diót. Ezzel összeforgattam, és addig hevítettem, míg mély karamell színe nem lett. Ezután egy vékonyan kiolajazott tepsire öntöttem a masszát, ezen hagyam kihűlni. Egy éles késsel apróra daraboltam.
Összeállítás:
Ebben a sorrendben: Piskóta, lekvár, grillázs, málna, vanília, újra piskóta... addig amíg el nem fogynak a hozzávalók. A külsejét felvert tejszínnel borítottam és málnával, grillázzsal díszítettem.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)